°Ã©°ù»åé²õ
Helytelen dolog-e csalódottnak lenni Istenben?
³Õá±ô²¹²õ³ú
Az Istenben való ³¦²õ²¹±ôó»å´Ç³Ù³Ù²õá²µ érzése nem feltétlenül rossz vagy bűn; inkább az emberi lét része. A ³¦²õ²¹±ôó»å´Ç³Ù³Ù²õá²µ szó jelentése: „elégedetlenség érzése olyan helyzetben, amikor az ember valamire vágyik, valamit remél, és ez a valami nem következik be". Amikor Isten nem teljesÃti a vágyainkat, vagy nem az elvárásainknak megfelelÅ‘en jár el, elkerülhetetlen a ³¦²õ²¹±ôó»å´Ç³Ù³Ù²õá²µ érzése. Ha Isten nem úgy jár el, ahogy szerintünk kellene, kiábrándulunk belÅ‘le, és elégedetlenek vagyunk vele. Ilyenkor meginoghat a hitünk Istenben, különösen a szuverenitását és jóságát illetÅ‘en.
Amikor Isten nem azt teszi, amit szerintünk kellene, nem azért nem teszi, mert nem tudja megtenni, hanem azért, mert úgy dönt, hogy nem teszi meg. MÃg ez önkényeskedésnek vagy szeszélyességnek tűnhet a részérÅ‘l, valójában pont az ellenkezÅ‘je az igaz. Isten az Å‘ tökéletes tervének megfelelÅ‘en tesz vagy nem tesz valamit, hogy az igazságos céljai megvalósuljanak. Semmi sem történik Isten tervén kÃvül. Isten kézben tart minden egyes molekulát az univerzumban, és felügyel minden egyes tettet és döntést, amely bármely korban és a világ bármely pontján élÅ‘ embertÅ‘l származik. Azt mondja az Ézsaiás 46:11-ben: „ElÅ‘hÃvom keletrÅ‘l a sast, messze földrÅ‘l a férfit, aki megvalósÃtja terveim. Igen, amit mondtam, meg is teszem. Amit tervezek, véghez is viszem." Valami módon még a madarak is részei az eleve elkészÃtett tervének. Van, amikor úgy dönt, hogy velünk is megosztja a tervét (Ézsaiás 46:11), és van, amikor nem. Néha értjük, hogy mit tesz, néha viszont nem (Ézsaiás 55:9). Egy dolgot azonban biztosan tudhatunk: ha hozzá tartozunk, bármit is tegyen, az a javunkat fogja szolgálni, akár értjük, akár nem (Róma 8:28).
Úgy tudjuk elkerülni az Istenben való ³¦²õ²¹±ôó»å´Ç³Ù³Ù²õá²µ érzését, hogy akaratunkat mindenben alávetjük az övének. Ha ezt tesszük, nemcsak a ³¦²õ²¹±ôó»å´Ç³Ù³Ù²õá²µtól óvjuk meg magunkat, hanem megelÅ‘zzük a panaszkodást és morfondÃrozást, amikor nem tetszÅ‘ dolgok érnek. A pusztai vándorlás során az izraeliták gyakran zúgolódtak és kérdÅ‘re vonták Istent, annak ellenére, hogy hatalmának számos csodáját látták kezdve a Vörös-tenger kettéválasztásától a mannán és fürjeken át a tűzoszlop vezetéséig (2Mózes 15-16, 4Mózes 14:2-37). Annak ellenére, hogy Isten folyamatos hűségérÅ‘l tanúskodott, a nép zúgolódott és csalódott volt, mert Isten nem azt tette, amit szerintük tennie kellett volna. Ahelyett, hogy alávetették volna magukat Isten akaratának és bÃztak volna benne, állandóan lázongtak és haragudtak.
Amikor Isten akaratának vetjük alá a miénket, és Jézussal együtt mondjuk: „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Lukács 22:42), akkor minket is az a megelégedettség tölt el, amelyrÅ‘l Pál beszélt az 1Timóteus 6:6-10-ben és a Filippi 4:11-12-ben. Pál megtanult minden helyzetben elégedett lenni, amelyet Isten rászabott. BÃzott Istenben és alárendelte magát az akaratának, tudván, hogy Å‘ szent, igazságos, tökéletes, szeretÅ‘ és irgalmas Isten, aki mindent a javára fog fordÃtani, Ãgéretéhez hÃven. Amikor ilyennek látjuk Istent, semmiképp sem csalódhatunk benne. Épp ellenkezÅ‘leg, alávetjük akaratunkat a mennyei Atyánknak, tudván, hogy az Å‘ akarata tökéletes, és hogy minden, amit ránk kiszab, a mi javunkat és az Å‘ dicsÅ‘ségét fogja szolgálni.
English
Helytelen dolog-e csalódottnak lenni Istenben?