éé
Mi a megtérő imája?
á
A megtérő imája egy olyan ima, amit egy személy akkor mond el Istennek, amikor megérti, hogy bűnös, és szüksége van a Megváltóra. Persze pusztán azért, mert valaki felmondja a megtérők imáját, mint verset szokás, azzal önmagában semmit sem ér el. A hiteles megtérők imája ugyanis csupán a (verbális) kifejezésmódja annak, amit egyedül a bűnbánó személy tud, ért, és meggyőződésből hisz önnön bűnösségéről, valamint arról, hogy szüksége van lelke megváltásra, hogy üdvözülhessen.
A megtérő imájának első aspektusa voltaképp épp annak a megértése, hogy mindannyian bűnösök vagyunk. A Róma 3:10 igeverse így jelenti ezt ki: „Mert ezt mondja az Írás: „Nincs bűntelen ember, egy sem” (EFO). A Biblia tehát minden egyes olvasója számára félreérthetetlenül világossá teszi, hogy mindnyájan vétkeztünk. Mindannyian bűnösök vagyunk, így tehát szükségünk van irgalomra, Isten megbocsátására (Tituszhoz 3:5-7). Bűneinkért örök büntetést érdemlünk (Máté 25:46). A megtérő imája irgalomért való könyörgés a jogosan járó ítélet helyett, kegyelemért való fohász a megtorlás helyett.
A megtérő imájának további vonatkozása annak (f)elismerése és annak ismerete, hogy Isten mi mindent tett azért, hogy elveszett és bűnös állapotunkból kimentsen minket. Isten Jézus Krisztus személyében halandó testben megszületve emberré lett (János 1:1, 14). Jézus az igazat tanította Istenről, és maradéktalanul becsületes, bűntől mentes életet élt (János 8:46; 2Korinthus 5:21). Életét és földi szolgálatát azzal végezte és tetőzte be, hogy önszántából életét adta értünk a kereszten, vagyis a nekünk jogosan járó ítéletet mi helyettünk vállalta magára (Róma 5:8). Harmadnapra feltámadt a halálból, ezzel pedig a bűn, a halál, és a pokol minden ereje feletti győzelmét bizonyította (Kolossé 2:15; 1Korinthus 15. fejezet). bűneink kizárólag az Ő érdeme árán nyerhetnek bocsánatot. Bűneink megbocsátásán túl azonban egy örök, mennyei otthon ígéretét is adta nekünk – mindennek az egyetlen feltétele részünkről az, hogy Jézus Krisztusba vetjük minden hitünk. Annyit kell tehát csak tennünk, hogy szívből elhisszük, hogy Ő helyettünk halt meg, de aztán viszont fel is támadt a halálból (Róma 10:9-10). Kizárólag kegyelem által, kizárólag hit által, kizárólag Jézus Krisztusban lehet lelki üdvösségünk. Olyan zárt, azaz exkluzív klub ez, amibe minden egyes ember meghívást kapott. Az Efézus 2:8 igeverse így hirdeti ezt: „Mert egyedül Isten kegyelme tette lehetővé, hogy a hitetek által üdvösségre jussatok. Ez nem a ti érdemetek, hanem Isten ajándéka” (EFO).
A megtérő imájának recitálása csupán egy módja annak, hogy elmondd Istennek, hogy Jézus Krisztusban immár mint Megváltódban bízol. Ha tehát immár te is azt szeretnéd, hogy Jézus Krisztus személyes megváltód és Istened legyen, de nem tudod pontosan, hogyan szólítsd meg Istent, akkor itt van egy minta-imádság. Azt azonban tudd, hogy nem ennek-, vagy más imádságnak az elmondása fog megmenteni, nem az imában elmondott magasztos szavakért, vagy fohászod hosszáért hallgat meg téged Isten. Bűneid bocsánatában kizárólag úgy lehet részed, ha egyedül Jézus Krisztusban bízol. Ez az imádság csak egy módja annak, hogy kifejezd Istennek a belé vetett hitedet, és megköszönd Neki azt, hogy üdvösséget adott neked.
„Isten, elismerem, hogy vétkeztem ellened, és tudom, hogy megérdemlem azt, hogy elítéltessem. Mégis hiszem, hogy Jézus Krisztus magára vette a nekem jogosan járó büntetést, és hiszem, hogy az Ő érdeméért Te minden bűnömet megbocsátod. Mostantól fogva csak benned bízom a lelkem üdvösségéért. Köszönöm csodálatos kegyelmedet, köszönöm, hogy Te ezennel minden bűnömet megbocsátottad. Ámen!”
Döntést hoztál ma Krisztus mellett annak alapján, amit itt olvastál? Ha igen, kérlek kattints a lejjebb lévő “Ma elfogadtam Krisztust” gombra!
/sinners-prayer.html English
Mi a megtérő imája?